Én én vagyok. Sokan nagyszájúnak tartanak, beképzeltnek és néha arrogánsnak. Nem voltam mindig ilyen, de nem ám... Fiatalabb koromban (Ferenc Jóska alatt kb.) lelkes, hívő és odaadó voltam. Eladtam, rábeszéltem, kitaláltam, de mindig tiszta szívvel és lelkiismerettel. Aztán, ahogy múltak az évek, jöttek a tapasztalatok, rá kellett döbbennem, hogy itt mindenki lódít, kamuzik és leginkább 2x (de ha lehet 3x) akar jól járni. Alig van néhány fószer, akit a racionalitás, a tenniakarás és a jobbító szándék vezérel. A többiek csak a lóvéra hajtanak. Gyorsan, könnyen. Azt, hogy mit hagy maga után, nem érdekli. Azt, hogy mibe rángatja bele a kollégáit, nem érdekli. Jaja, igazad van, ez a kis magyar valóság, Moldova is írt róla, de mennyit!
Kicsit megfáradva, de nem elfáradva, kemény fejjel de nem ész nélkül, most én következem. Megkapja mindenki ami neki jár. És sokuknak nagy köszönetet mondok és sokukat elátkozok. Szerintem mindenki magára fog ismerni. Mert - vállalva még a pereskedést is - eljött az ideje hogy ebbe a kurva magyar ugarba a magam szerény eszközeivel beleordítsak, hogy: JÓ NAPOT, ÉBRESZTŐ!
Lehet szidni is engem. Kibírom.
